Születésnapra készülve
2004.05.30. 12:10
Küldöttközgyűlést tartott az egyik legeredményesebb hazai sportegyesület, az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet.
Sportpolitika. UTE: élen az utánpótlás-nevelésben |
|
Születésnapra készülve |
|
|
|
Küldöttközgyűlést tartott az egyik legeredményesebb hazai sportegyesület, az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet. |
|
A tanácskozás napirendjén a 2003. évi beszámoló, a 2004-es költségvetés, valamint az új sporttörvény előírásainak megfelelően az alapszabály-módosítás szerepelt. Ôze István klubigazgató az írásos előterjesztés szóbeli kiegészítésekor örömmel számolt be arról, hogy az UTE a 2002–03-as év összesített nemzetközi utánpótlás-eredményei alapján a hazai rangsorban az első helyet szerezte meg. A felnőtt versenyzők közül eddig öten kvalifikálták magukat az olimpiára: Molnár Krisztina rúdugró, Biber Zsolt súlylökő, Joó Éva sportlövő, Molnár Erika triatlonversenyző és Nagy Orsolya kardvívó. Varga Dénes vízilabdázó helyet kapott a bő ötkarikás keretben, és további két-három sportoló harcol reális eséllyel az athéni részvételért. Az elnök kiemelte, hogy a május 6-án első alkalommal jutalmazott Nemzet Sportolói között hat olyan kiválóság van, akik egykor a lila-fehér klub sportolói voltak: Bíróné Keleti Ágnes tornász, Gyarmati Dezső vízilabdázó, Hammerl László sportlövő, Polyák Imre birkózó, Székely Éva úszó és Zsivótzky Gyula atléta. Az idén már több rangos nemzetközi eseményt szervezett az UTE, így a 10 ország 143 csapata, több mint 2000 hazai és külföldi gyermek részvételével lebonyolított utánpótlás-labdarúgótornát, valamint a nyolc ország 27 csapatát, több mint 700 sportolót felvonultató Judo Budapest-kupát. A közgyűlés megszavazta, hogy 2005-ben színvonalas sportesemények megrendezésével ünneplik meg a klub megalakulásának 120. évfordulóját. |
|
© 2003 Nemzeti Sport Online |
|
|