Vitray Tamás a Sporttanács elnöke
2004.07.01. 16:41
Jó ügyet szeretne jól szolgálni a Nemzeti Sporttanács élén
Sportpolitika. Jó ügyet szeretne jól szolgálni a Nemzeti Sporttanács élén |
|
Vitray Tamás a Sporttanács elnöke |
|
|
|
Mádl Ferenc köztársasági elnök – Medgyessy Péter miniszterelnök előterjesztésére – június 10-ei hatállyal kinevezte Vitray Tamást a Nemzeti Sporttanács elnökévé. Az államfő a kinevezési okmányt kedden nyújtotta át a Telesport főszerkesztőjének a Sándor-palotában, az eseményen jelen volt Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter is. |
|
|
|
|
Mádl Ferenc (balra) és Vitray Tamás a kinevezési ceremónia után (Fotó: Czagány Balázs) | Mádl Ferenc a méltatásában úgy fogalmazott, hogy Vitray Tamás eddigi pályafutása alapján joggal nyerte el a kormányzat és a parlament bizalmát. "A Nemzeti Sporttanács mint független kormányzati partner hivatása abban rejlik, hogy súlyozzon és mérlegeljen, és a távlati célok meghatározásában legyen a döntést hozók segítségére" – jelentette ki Mádl Ferenc az ünnepélyes kinevezéskor. Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága 16 igen és 4 tartózkodás mellett támogatta az új elnök kinevezését. Vitray Tamás elmondta, hogy elnöki tisztében a különböző gondolkodású emberek kötöttikonszenzusra fog törekedni, és szeretne egy "jó ügyet, jól szolgálni." A március 13-án életbe lépő sporttörvény szerint a várhatóan július közepére megalakuló 15 tagú Nemzeti Sporttanács javaslatot tesz majd a sportstratégia megalkotására, az állami támogatások elosztására, valamint lehetőséget és teret biztosít az érdekegyeztetésre. |
|
© 2003 Nemzeti Sport Online |
|