Koblenzben is sikeres, de hazavágyik

	Bujdosó Imre Koblenzben megtalálta a számítását

Kevesen cseréltek volna szerdán egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozónkkal, Bujdosó Imrével, akinek a németek edzõjeként elõbb a négy közé kerülésért Kósa Miklós, majd a döntõbe jutásért Nemcsik Zsolt ellen kellett felkészítenie - na és buzdítania - tanítványát, Steven Bauert. Igazság szerint Bujdosó Imre sem volt boldog a kialakult helyzettõl...
- Most erre mit mondjak? Még az a szerencse, hogy Steven is jóban van a magyar fiúkkal, hiszen rengeteget járunk ide edzõtáborozni, így aztán függetlenül az asszók végkimenetelétõl, nincs köztük harag.

- Eszerint önt a szíve még mindig idehúzza?
- Ez nem kérdés, akár holnap hazajönnék. Sajnos ahogy telik az idõ, elvégre már tizenkettedik éve dolgozom Németországban, egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy itthon edzõsködjek. Mert sajnos létezik egy olyan beidegzõdés, hogy aki elmegy, az már kívülálló. Na meg akkor, ugye, valakinek a helyére kellene jönnöm.

- Pedig Koblenzben is megtalálhatta a számítását, hiszen igen jó kis csapatot alakított ki.
- Negyvenöt-ötven tanítványom van, és az idén például szinte mindenhol érmet szereztünk, ahol csak indultunk. S hadd büszkélkedjek, a lányom, Alexandra is jól halad, hiszen vezeti a német kadett- és juniorranglistát, sõt, a felnõtteknél is hatodik. Elõször úgy volt, hogy ide, Zalaegerszegre is jön, mondván, az A-válogatott rápihen a világbajnokságra, ám végül mégis az elsõ csapatot küldték.

- Egyébként a gyerekei is hazavágynak?
- Na ez már nem olyan egyértelmû, mint az én esetemben, hiszen õk kettõs állampolgárok, és rengeteg szál fûzi õket oda, talán már több is, mint Magyarországhoz. Ezért aztán úgy egyeztünk meg a lányommal, akinek tényleg nagyon megy most a vívás, hogy amíg szüksége van rám, addig mindenképpen maradok. Utána viszont, lesz, ami lesz, hazajövök.