Sportosan szólva, nem vagyunk valami jó passzban az utóbbi időben. Az athéni nyolc arany és becsületes helytállásunk szerint pedig igazán megérdemelnénk…A játékok előtt lemondott Gyurcsány Ferenc sportminiszter, lépésével - közvetve - kormányválságot idézve elő. Magukat a játékokat tekintve: a bennünket sújtó doppingtragédiák miatt kesernyéssé vált a győzelmek íze… Most pedig, csütörtök déli tizenkettő óta - magyarázhatjuk, mentegethetjük ahogy akarjuk, tiltakozhatunk, meghökkenhetünk - a valóság, hogy az új kormány megalakításával a debütáló miniszterelnök lefokozta a magyar sportot. Oda az önállóság, a függetlenség. Irány, az államigazgatás szerkezetében vissza az alárendelt szerepbe, amely közvetett, áttételes és korlátozott utat-módot kényszerít a sporttal kapcsolatos törvények, rendeletek érvényre juttatása elé. Tapasztalatból alaposan volt módunk megismerni több mint egy évtizeden át ezt az áldatlan, kiszolgáltatott állapotot. Címzetes államtitkárral, úgymond hivatalvezetővel az élén a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő hivatallá ereszkedett alá a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium, a hivatalos szöveg szerint is alárendelve a miniszterelnöki hivatalnak.
Nincs és nem lesz már sportminiszterünk.
Nincs és nem lesz már sportminisztériumunk.
Nincs és nem lehetnek már illúzióink.
Imponálóan lendületes, határtalanul optimista új miniszterelnökünk, s tagadhatatlanul logikus a teljes titoktartás mellett elkészült új kormány összeállításáról, illetve a névsor nyilvánosság elé bocsátása kapcsán elhangzott magyarázata. Igazat kell neki adni, amikor a bejelentés szándékosan késleltetett időzítését indokolta. Legelőször stratégia, program kell - mondta. - Utána struktúra. S végül a megvalósító személyek…A bökkenő viszont ez: bármilyen alaposan vizsgáljuk a sport területét, nem juthatunk többre, mint, hogy bevalljuk, a jelzett programot megtestesítő sportstratégia - nincs. Legfeljebb előkészületekről szólhatunk. Ami a struktúrát illeti - ezt, mintha tudatosan, szándékosan tennénk - 1998 óta legfeljebb romboljuk, építeni semmi esetre sem. S végül, ami a személyeket illeti: máig sem megmagyarázott az a változás, amely a már majdnem kinevezett "sportbarát" Baráth Etele helyett a 2002-es választások után az egyébként rokonszenves Jánosi Györgyöt emelte a sportminiszteri bársonyszékébe…
Még máig sem igazán tisztázott, hogy miért kellett neki váratlanul távoznia, s hogy miért éppen a jelenlegi miniszterelnökünk ült utána a GYISM miniszteri íróasztalához. Az utóbbi hat évben szélnek eresztették a korábbi sporthivatal felkészült szakmai gárdáját, a humánpolitikai hullámzások következtében alig található már sportszakember az épületben… Apropó épület… A miniszterelnöki bejelentés baljós. Nevezetesen az, hogy "az eddigi ifjúsági tárca bázisán jön létre az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Göncz Kinga vezetésével". Ha a Hold utcát tekintjük "bázisnak", akkor könnyen lehet, a patinás épületből, amely szimbolikusan öszszeforrt világraszóló sikereinkkel, nemes hagyományainkkal, a sportnak hamarosan még az írmagját is kiirtják.
A lefokozás - tény. A kormányzat felépítésében ismét periférián marad a sport és testkultúra.
A sporttársadalom dédelgetett álma az volt, hogy új köztársaságunkban a sport önálló és egymagában működő miniminisztérium lehet. Az álom megsemmisült. Persze, a reményt nem adjuk fel. A hosszas megpróbáltatások megedzettek és leleményessé tettek bennünket. És megtanultuk azt is, hogy igaz: jó keretek között is lehet rosszul dolgozni, ám - éppen így - rossz keretek közt is lehet jól…
Mi másban bízhatnánk?