Nemcsik szomorúsága érthetô: hiába vívott jól, a kardcsapat mégsem tudott felkapaszkodni a dobogóra(Fotó: Mirkó István)

Még az elõzményekhez tartozik, hogy Szabó Bence szövetségi kapitány megváltoztatta a magyar válogatott elõzetesen meghirdetett összeállítását: Fodor Kendére nem tartott igényt, helyére az Eb-újoncot, az egyéniben remeklõ, az ezüstérmes Nemcsik Zsolt mellett a nyolc közé menetelõ Kósa Miklóst állította. "Az ilyen szereplést nem szabad figyelmen kívül hagyni. Kósa nagyon jól vívott az egyéniben, Fodor viszont, amióta biztos lett a csapattagsága, enyhén szólva nem villogott" - indokolt a kapitány.

Nos, a változtatás bevált, ugyanis a negyeddöntõben - csapatunk csak itt kezdett - Kósa nem vallott szégyent. És jól vívott a másik fiatal, Decsi Tamás is. Utóbbi például igen fontos helyzetben - persze, melyik nem az? - , 25:19-es ukrán vezetésnél 8:5-re verte a 2003-as egyéni világbajnok Lukasenkót, vagyis nem engedte jobban elhúzni a vetélytársat. A mérkõzés hõse azonban Nemcsik Zsolt volt. Az olimpiai és újdonsült Eb-ezüstérmes a vetélytárs 40:34-es vezetésénél állt fel Lukasenko ellen. És elkezdte szórni a tusokat: 35, 36, 37. Ekkor az ukrán pillanatai jöttek: 43:37. Megint válaszolt Nemcsik, feljött 43:43-ra. Aztán 44:43 oda, majd egyenlõ.

Bírják még idegekkel?

Az utolsó találatot Nemcsik vitte be, majd azonnal eltûnt a társak ölelõ kupacában. Lukasenko pedig még hosszú percek múlva is csak ült, üveges tekintettel meredt maga elé, és nem hitte el, ami történt. "Tönkretetted az ellenfelet, de minket is" - szólt oda egy szurkoló Nemcsiknek, miközben gratulációként a vállát lapogatta. "Meg magamat is - reagált a mérkõzés hõse. - Nem is mertem odanézni az eredményjelzõre, csak nagyjából tudtam az állást. Úgy sejtettem, hogy hat-hét tusos hátrányban lehetünk. Sokan sokfélét mondtak, ám én csak mesteremre, Gerevich Gyuri bácsira figyeltem. Bevallom, teljesen magam alatt voltam, õ hozott vissza."

Egy másik páston az olaszokat nagyon elverték a románok, míg az oroszok tetemes hárányból fordítottak a fehéroroszok ellen. A lengyelek pedig busznyi szurkolótáboruk biztatását élvezve gyõzték le a franciákat - majd az elõdöntõben a mieinket.

Igen, ez történt.

	Tóth Hajnalka az egyéni ezüst után csapatban érem nélkül maradt

Közben a Jégcsarnokban a nõi párbajtõrözõk már javában csatáztak, ám értük az elsõ két mecscsen nem kellett izgulnunk. Bemelegítésként teljesítették a kötelezõ feladatot, legyõzték Izraelt - az újdonsült egyéni ezüstérmes Tóth Hajnalka ekkor nem is vívott -, majd a negyeddöntõben Svájcot is kipipálhattuk.

És itt is létrejött a magyar-lengyel elõdöntõ. Nem esett sok tus a mérkõzésen, fej fej mellett haladtak a csapatok, de 7:7 után 10:8-ra átvette a vezetést a másik csapat. Sikerült fordítani, és az utolsó pár, Hormay és Grabowska 16:15-ös elõnyünknél lépett pástra. Hormay van olyan rutinos - még ha az idén sokáig sérüléssel küszködött is -, hogy meg tudja õrizni az elõnyt. De nem tudta, sõt nagy vereséget kellett elkönyvelnie. Két szakág, két vereség a lengyelektõl. "A papírforma szerint ezt a két lengyel csapatot vernünk kellett volna" - hangzott Szabó Bence tömör véleménye.

No, akkor ugorjunk neki a bronzmeccseknek.

Itt (kard) magyar-román, ott (nõi párbajtõr) magyar-ukrán. Egy idõben. A kis magyar tábor "osztódott", és vitte a hírt ide-oda. A hírek pedig nem voltak kedvezõek. Mivel a kard a gyorsabb szakág, itt született meg elõbb a számunkra kedvezõtlen eredmény. Nincs mit szépíteni, bár néha megközelítettük a vetélytársat, nem volt esélyünk a gyõzelemre. Lengyel 0:5-tel nyitott - a kapitány le is cserélte õt -, majd Nemcsik kivételével mindenki negatív mérleggel zárt. "Úgy gondoltuk, hogy a két fiatal, Kósa és Decsi lendületet hoz a csapatba - kezdte Somlai Béla szakágvezetõ. - Az ukránok ellen ez be is jött, majd az utolsó asszóban Nemcsik lelépte a megriadt Lukasenkót, így született meg a szép siker. Tudtam, hogy a lengyelek ellen sem lesz könnyû. Akkor lett volna esélyünk, ha az egykor jó, de ma már fénykorán túl lévõ Sznajdert meg tudjuk fogni. A románoknál Covaliu világklaszis, és találtak mellé két ügyes fiatalt. Ekkorra Kósa elvesztette lendületét, Lengyel pedig hosszú ideje nem találja önmagát."

No, akkor irány a másik terem, ahol nem volt rózsásabb a helyzet. A befejezés sem lett az. Itt is 45:35-ös vereséget kellett elkönyvelnünk. "Az ukrán csapat sokkal nehezebb ellenfél, mint a lengyel volt. Mi ott vesztettünk el mindent - elemezgette a helyzetet Nedeczky György szakágvezetõ. - Igaz, a lengyel is kellemetlen vetélytárs, de mindig nyerünk ellene. Most is ezt hittük… Szoros mérkõzés volt, és ez volt a baj. Menet közben tetemes elõnyt kellett volna gyûjteni, és nem az utolsó asszóra hagyni a döntést. Nem azt mondom, hogy sokkoló volt kikapni, de tény, az ukránok elleni bronzmérkõzésen is érzõdött a lányokon, hogy még a hatása alatt állnak. Ekkor már csak úgy lett volna esélyünk, ha elõtte nincs az a vereség. Bevallom, nem erre számítottunk, még akkor sem, ha két kulcsemberünk, Nagy Tímea és Mincza Ildikó kiesése után most az építkezés idõszakát éljük."

A két esti finálé sétagalopp, de úgy is fogalmazhatunk, hogy jutalomjáték volt az oroszok számára. Mindkét fegyvernemben címvédõként léptek pástra, és különösebb izgalmak nélkül vehették át az újabb aranyérmeket. Nõi párbajtõrözõik 2003 és tavaly után zsinórban harmadszor állhattak fel a dobogó tetejére, míg a Pozdnyakov vezette kardozók 2000 óta nem adják át másnak a helyüket.

Nekünk, magyaroknak pedig megmaradt a remény: az utolsó versenynapon talán megszületik a hõn áhított arany is.