VÍVÁS. A bronzérmet szerző kardozó a tuti befejezést keresi Ferjancsik visszavágott FÜREDI MARIANNE NS, 2004-02-03 – Tudott aludni az éjjel? Nem gyötörték rémálmok? – kérdeztük Ferjancsik Domonkost, aki úgy lett bronzérmes a férfi kardozók vasárnapi Grand Prix-viadalán, hogy az elődöntőben nagy lehetőséget szalasztott el, négytusos vezetés után szenvedett vereséget Sztanyiszlav Pozdnyakovtól. Ferjancsik (balra) és Pozdnyakov egyszerre a páston. A sportág szerelmeseinek kedvenc pillanatai ezek, kár, hogy most az orosz nyert (Fotó: Farkas József) – Annyira elfáradtam, sokat kivett belőlem a csapat-, majd az egyéni verseny, hogy nem volt gondom az alvással. De reggel, ahogy felébredtem, már megint az ominózus asszó járt a fejemben. Jó lenne mielőbb visszanézni és elemezni a felvételt, hogy mit rontottam el, mert most tele vagyok kérdőjelekkel – felelte a Vasas egyéni vb-bronzérmese. – Mégis mit érez, rövidzárlat miatt vesztett tizennégy tízes vezetésről? – Sok összetevője van ennek a vereségnek. Benne van a fáradtság, hiszen mi a csapatversenyen is vívtunk, az oroszok viszont nem, no és az idegeskedés is, hiszen nem akárki, hanem egy klasszis, Pozdnyakov volt az ellenfelem. Iszonyú éles harcot vívtunk egymással, mindketten próbáltuk kitalálni a másik gondolatát. – Néhány hónapja, az októberi havannai világbajnokságon némileg hasonló helyzetben volt Pozdnyakovval, akkor is egy tus döntött a győzelemről. Igaz, az csapatverseny volt, és ön jött föl harmincöt negyvenről negyvennégy negyvennégyre, most viszont az orosz egyenlített tizennégy tízről. Mi játszódik le olyankor a fejében, amikor egy tus a "világ"? – Egy asszó bizonyos szempontból sakkjátszma is, gondolatban végig kell futtatni, hogy vajon mit válaszol az ellenfél egy-egy akciómra. Az utolsó tus után azonban már nincs mód javításra. Ilyenkor el kell dönteni, hogy kockáztatok-e vagy egy biztonságos variációt vetek be. A kubai eset azt bizonyította, hogy nagy hátrányból is képes vagyok egyenlíteni Pozdnyakov ellen. Most már csak a "tuti" befejezést kell megtalálnom. – Az egyéni versenyen nagyon boldog volt a második fordulóban aratott sikere után. Gondolom, nem azt ünnepelte, hogy sikerült a tizenhat közé jutnia. – Tényleg nem azt, hanem hogy revánsot vettem egy kínain. Ezért volt fontos számomra az az asszó. Tudja, a pénteki csapatversenyt nagyon rossz szájízzel zártam. Bántott a Kínától elszenvedett vereség. Hiába hajráztam nagyot utolsó emberként, nem volt elég. És éppen Huang Jao-csieng volt a csapatversenyen a befejező ember, akivel az egyéniben is összekerültem. Igaz, pénteken is nyertem ellene nyolc ötre, de egy tizenöt tusos asszó mégiscsak más. Az alatt jobban ki lehet ismerni a vetélytársat, rá lehet érezni arra, hogy mit kell ellene vívni, mert a csapatverseny rövid asszójában ez nem derül ki. – Ezek szerint nem ismerték a kínaiakat. – Nem, még sosem vívtunk velük. Három hete Párizsban láttuk őket, amikor megverték az ukránokat, majd a franciákkal vívtak a döntőben, és azt hiszem, túlmisztifikáltuk a dolgot. Nem kellett volna ennyire tartani tőlük. Mi is erős csapat vagyunk, mégis kicsit félve, önbizalom nélkül léptünk pástra. Ennek következtében az első forduló mindhárom asszóját el is vesztettük ellenük. Később meg futottunk az eredmény után. A hibákból tanulni kell, és biztos vagyok benne, legközelebb viszszavágunk nekik.